2016. február 5., péntek

Éltető testnedvek


Az emberi szervezet sokféle folyadékot, váladékot termel, illetve választ ki. Ilyenek a csarnokvíz, az epe, gyomornedv, bélnedv, nyirok, gerincfolyadék, légúti nyák, petefészek nyák, hüvelyváladék, nyál, sejtközi folyadék ondó, vér vizelet, felsorolni is nehéz. A testnedvek folyamatosan megújhodnak, de az utánpótlással folyamatosan keverednek is, így bennük a toxin felhalmozódás is jelentős.


Joalis Hipp

A Joalis cég egyik különleges gyógynövényalapú komplex méregtelenítő készítménye a HIPP, mely Hippokratésztól lett elnevezve, a testnevek megtisztítására szolgál. Önmagában is használható, nem szükséges más Joalis készítményekkel kombinálni.

Hippokratész filozófiája

Krisztus előtti V. században élt görög orvos azt vallotta, hogy a pszichés megbetegedések alapja nem más, mint a testnedvek egyensúlyában beállott zavar. Például a mélakor (depresszió) már abban az időben is ismert volt. 

Hippokratész megalapozta a tudományos gondolkodást azzal, hogy előtérbe helyezte a megfigyelést és följegyzést, és az ezeken alapuló tapasztalati tudást. Hippokratész volt az, aki a betegvizsgálat módszertanát kidolgozta és a gondos megfigyelést fölébe helyezte az elméleti spekulációknak.

Elmélete a humorálpatológia, mely szerint minden betegségben az általa ismert négy testnedv - haima (vér), kholé (sárga epe), melankholé (fekete epe), phlegma (nyálka) - aránytalan eloszlását, az éltető testnedvek hibás keveredését látta. Ha a szervezetben található nedvek egyensúlyban vannak, az ember egészséges, ha viszont az egyensúly megbomlik, az ember megbetegszik. Meglátása szerint a testnedvek egyensúlyának megbomlását a szervezetben keletkező, vagy kívülről belekerülő ártalmas anyagok, toxinok idézik elő. 

Az embereket mindig foglalkoztatta az a kérdés, hogy miért vagyunk ennyire különbözőek, miért reagálunk másként a ránk ható ingerekre, miért értelmezi két ember ugyanazt a helyzetet eltérően. 

Hippokratész úgy gondolta, hogy a kozmikus elemek tulajdonságai és az emberben levő testnedvek hasonló jellegűek. Az pedig, hogy kire milyen vérmérséklet jellemző, attól függ, hogy mely testnedvek vannak túlsúlyban testében. Megfigyelései alapján vált ismerté a négy személyiségtípus: melankólikus, szangvinikus, kolerikus, flegmatikus, melynek fogalmait ma is használjuk.

Testünkben számtalan hormon és egyéb vegyület kering, amelyek szintén befolyásolják testi és lelki állapotunkat. A mai tudásunk szerint, ahhoz, hogy agyunk megfelelően működjön, alapvetően szükséges, hogy a benne lévő sok millió idegsejt harmonikus kapcsolatban legyen egymással. Az idegsejtek közötti információátadást az agyban több mint száz ingerületátvivő anyag szabályozza, amelyek befolyásolják, hogy hogyan gondolkodunk, érzünk és cselekszünk.

Azt, hogy az agy kémiai egyensúlya sokszor teljesen váratlanul miért borul fel, ezzel kapcsolatban a legtöbb kutatás négy vegyületre, nevezetesen a noradrenalinra, szerotoninra, dopaminra és acetilkolinra koncentrál.

A legújabb kutatások alapján valószínűsíthető, hogy ez a négy vegyület megfelel a Hippokratész által már leírt testnedvek egy-egy fajtájának, azaz a fekete és sárga epének, a nyálnak és a vérnek. 

A Joalis HIPP egy fontos készítmény, Hippokratész által ismert négy testnedven kívül, összesen tizenhat féle nedvet, váladékot, folyadékot tisztít meg testünkben (vér, nyirok, gerincvelő folyadék, epe, sejtközi nedv, nyák, stb.) Nincs olyan ember, akinek ne lenne szüksége rá!


Tóbiás Irén

Bejelentkezés állapotfelmérésre, információs méregtelenítésre hétköznap 10 és 12 óra között. Tel.: 06-30-474-0408