2014. június 16., hétfő

Mit titkolnak előlünk a dohánycégek?


A több évtizedes titokra most derült fény!

A Los Angeles-i Kalifornia Egyetem kutatóinak legújabb tanulmánya szerint, – amely a Nicotine & Tobacco Research című online lapban olvasható –, a dohánycégek már több mint négy évtizede tisztában vannak azzal, hogy a cigarettafüst radioaktív alfa-részecskéket tartalmaz, ám mindezt eltitkolták a nyilvánosság elől.

A lényeg: függővé tenni!

A kutatók számtalan korábbi dokumentumot tanulmányoztak át, így derült ki, hogy a dohánygyárak már az 1960-as években is tisztában voltak ezzel a veszéllyel, mégsem tettek semmit. Hrayr S. Karagueuzian kardiológus professzor, a tanulmány szerzője, beszámolt arról is, hogy a dohánygyárak félrevezető állításokkal próbálták eltussolni a tényeket, sőt betiltottak minden olyan publikációt, amely a fenti problémakörrel kívánt foglalkozni.


Jonáš doktor az oltásokról - Joalis cseppek az oltási maradványok eltávolítására


Az oltásokkal kapcsolatban alapvetően megkülönböztetünk korai és kései komplikációkat. A korai bonyodalmak tünetei lehetnek: láz, nyugtalanság, ingerültség, vagy azzal éppen ellenkezőleg, aluszékonyság, apátia stb. A kései komplikációk sorába tartoznak: főként neurológiai és pszichikai betegségek. A kései bonyodalmak sokszor hónapokkal, vagy akár évekkel később jelentkeznek és az oltással való összekapcsolásuk így nagyon nehézkes, de számos esetben mégis lehetséges.

Aki kellően tájékozott az oltások kedvező, illetve kedvezőtlen hatásaival kapcsolatosan, az joggal aggódik, hiszen teljesen tehetetlen az ilyen típusú komplikációkkal szemben. A statisztikák ugyan jelentéktelen százalékos arányban tesznek említést a kedvezőtlen hatásokról, de most mit ér ezzel egy olyan személy, aki a problémával érintett, de csak mondjuk 0,00001 százalékos előfordulási valószínűségbe esik bele. Természetesen a komplikációk bekövetkezésének valószínűsége a valóságban ennél jóval magasabb. A kisgyermek esetében egyfajta idegrendszeri méregterhelés fordul elő. Ez a fajta komplikáció az oltások szempontjából tipikusnak számít. Pontosan ezért képes az oltás beindítani az autoimmun megbetegedést, vagy éppen neurológiai, mi több pszichikai eredetű betegséget, ugyanis legfőképpen az agyat érinti.

2014. június 10., kedd

Ösztrogén hatású mesterséges vegyületek - xeno-ösztrogének


A xeno-ösztrogének mindennapjainkban előforduló környezeti mérgek, mesterséges vegyszerek, mint a dioxin, PCB-k, DDT és nonyl-phenol származékok. Szervezetünkbe jutva képesek egyszerre jóval több ösztrogén receptort aktiválni és ez által egy nagyon erős ösztrogénhatást elérni. Valójában ezek az anyagok súlyosan károsítják a természetes nemi hormonokat és az endokrin rendszert. A károsító hatás elsősorban a következő nemzedék reprodukciós képességét érinti. 

A következő termékekben találhatóak meg:

Öblítők, mosó és tisztítószerek (főleg klór származékok), klórozott uszodai víz, csapvíz, PVC, laminált parketta bevonata, festékek, oldószerek, hígítók, lakkok, aceton, körömlakkok, rovarirtók, permetszerek, gyomirtók, műanyagok (hő hatására BPA szabadul fel belőlük). Műanyag  palackokban tárolt üdítő és ásványvíz, valamint ecetfélék és olajok tartalmába kioldódott PCB. (poliklórozott bifenilek), pelenka, tampon, parabén tartalmú testápoló.


2014. június 9., hétfő

A FA elem (máj-epehólyag) fizikai, szellemi és érzelmi karakterisztikája



Az öt elemről szóló tanítás alapja a több ezer éves kínai taoista filozófia. A régi taoista mesterek, akik kidolgozták a hagyományos kínai orvoslás alapjait, az emberi test működését nem a matéria, az anyag szerkezete alapján vizsgálták, hanem a saját filozófiájuk tükrében. Mivel azt látták, hogy minden mindennel összefügg és minden ok-okozati összefüggésben van egymással, teljesen más módon közelítették meg az emberi test működését, mint ahogy ezt a nyugati orvoslás teszi. Az egymásra ható láncolatok alapján alkották meg az ún. öt elem tanát, amely az öt természeti elemhez, - tűz, föld, fém, víz, fa - kapcsolódik. Ezek az elemek különböző módon hatnak egymásra. 

Táplálják, uralják, vagy épp korlátozzák a hozzájuk tartozó szervek működését. A kínai orvosok minden szervet, egy- egy elemhez kapcsoltak, de ezen belül is minden elemnek van Yin és yang (egymást kiegyensúlyozó energia) szerve. Fontos tudni, hogy a kínai anatómia más, mint a nyugati, mert a kínaiak gyakran nem csak egy adott szervet, hanem egy egész szervrendszert értenek egy név alatt. Az egyes szerveket nem, mint tárgyakat kezelik, hanem mint működési rendszereket. 


2014. június 2., hétfő

Alumínium az oltásokban


Mostanában nagyon sok vélemény fogalmazódik meg az oltások negatív hatásáról. Jelen vélemény megértéséhez előzetesen ismernünk kell, hogy az oltási vakcinák kétféle problémás toxint juttathatnak az emberi szervezetbe. Az egyik ilyen toxin, illetve toxin csoport, az idegen eredetű anyagok, melyek között is kiemelkedik az alumínium, a higany és végül a formaldehid, de van még számos más elem is.  Egy vakcina alkalmazása az adott szervezetbe százszor magasabb alumínium utánpótlást okozhat, mint az egyébként fiziológiailag megengedett. Az injekció alkalmazása során az alumínium száz százalékos hatékonysággal szívódik fel a szervezetben, ahol el is oszlik, hatása pedig mindenképpen toxikusnak tekinthető. 

Egy vakcinában az alumínium azért van jelen, mert a felületén olyan antigén komplexek keletkeznek, melyek fokozott ellenanyag termelést idéznek elő a szervezetben.  Az alumínium sójához kötődő antigén-komplexek azonban nem mennek keresztül a glomerulusok érhálózatán, így az emberi szervezet önmagától nem képes ezektől a toxinoktól megtisztulni.

2014. június 1., vasárnap

15 jel, hogy gluténérzékeny lehetsz!


A legfrissebb statisztikák szerint Európában a gluténérzékenyeknek csupán 12-15 százaléka jut  pontos diagnózishoz. Sok esetben az első tünetektől számítva 10 év is eltelik, mire az érintettek eljutnak a megfelelő kezelő orvoshoz. Diagnózis hiányában - vagy éppen egy téves diagnózis miatt - évekig élnek együtt állandó fájdalommal és diszkomfort érzéssel, mely egy sor egészségügyi problémához és súlyos betegségek kialakulásához vezet.